Tisztelet Ombudsman úr/hölgy!Alulírott Kaller Benő, MÁV Start alkalmazott, jegyvizsgáló, múlt hét pénteken riadalmat, és félelmet keltettem cigány polgártársaimban, amit azóta mélységesen megbántam, és most töredelmes vallomást szeretnék tenni, mert rájöttem, mennyire náci, és kirekesztő voltam! |
Győr - Pinyédi állapotokEngedjék meg, hogy egy egész lakóközösség problémáját leírjam Önöknek. Jó pár éve már, hogy egy Győr közeli kis településre, Pinnyédre költöztünk. Három kisgyerekünk van. Első időszakokban volt játszótér a lakóparkban, ahol lakunk. Majd egyszer csak egy roma származású család költözött ide, akik nyitottak egy boltot. A játszótér rejtélyes oknál fogva felgyulladt s ezután a következő játszóteret a roma család boltja mellett építették (az összes pillangóparki lakó tudja, hogy milyen összefonódásai vannak a családnak az önkormányzatnál). Gondolom, üzleti megfontolásból kellett oda a játszótér, hátha az ott játszó gyerekek kikönyörgik a szülőktől a csokit. A probléma az, hogy a játszótér mellett nincs nagyon lakó, mert nincs is sok ház, gyermek meg szinte egyáltalán nincs. A Pillangó Lakópark teli van kisgyerekkel, a szülőknek meg forgalmas (járda nélküli) úton, kilométereket gyalogolva kell a játszóteret megközelíteni s mindezt azért, hogy egy családnak jó legyen. |
Hova jutottunk?Meglepődve olvastam a különböző fórumokat, ahol fiatalok számolnak be arról, hogy milyen módon vettek részt a március 15-én rendezett megemlékezésen. Két elkeserítő információt emelnék ki: 1. Bazz mindenhol március15 ... Tiszta szégyen ... kutyát se érdekli i wolt akkor ... :/ - tette közzé egy közösségi oldalon egy ifjú hölgy. |
Osztozunk Jászladány sorsában - jászalsószentgyörgyi körképSzerencsére sokan vagyunk még, akiket nem fertőzött meg a nagyvárosi láz, és szeretnénk vidéken élni, letelepedni. Azonban gyakran felmerül bennem a kérdés, hogy minek maradjak itt, az Alsó-Jászságban? Sajnos azt eddig is tapasztaltuk, hogy a környéken lévő három nagyközség/kisváros; Jászladány, Jászkisér, Jászapáti mennyire leépült. Soha nem voltam rasszista, de egyszerűen nem lehet nem észrevenni, hogy a cigányság nagy száma a fő oka eme települések hanyatlásának. A rózsadombi áljogvédőkkel szemben szinte mindennap tapasztalom iménti kijelentésem igazát. |
Nyílt levél Tóthné Szabó Éva (FIDESZ-KDNP) képviselő asszony részéreFIDESZ(-KDNP)*
Tisztelt Képviselő Asszony! Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a FIDESZ(-KDNP) 2010. évi Önkormányzati |
A sofőrnek ötezer forintja bánta a jótékonykodástA Jobbik tagsága Hajdú-Bihar megye területén is több ponton gyűjt adományokat a dunántúli iszapkárosultak részére. Egy ilyen gyűjtőpont Kaba település is, ahonnan éppen vasárnap délután érkezett meg a szállítmány debreceni irodánk elé. Alig kezdődött meg a rakodás, azonnal megjelent a Simonffy utcán két közterület-felügyelő. Vasárnap délután öt órakor. Nehezményezték, hogy kabai barátaink kisteherautója a kockakövön áll, és igazoltatás alá vonták a sofőrt. Varanyi Sándor, a debreceni Jobbik alelnöke, önkormányzati képviselő irányította a rakodást. Bemutatkozott a közterület-felügyelőknek, és tájékoztatta őket, hogy a kolontári iszapkárosultak számára gyűjtött adományok lepakolása folyik éppen. |
Jászberényben a magyarok kiirtásával fenyegetőzött egy részeg cigányRengeteget rémhírt hallani manapság, hogy milyen bűntettek száradnak a cigányok lelkén. Az ember azt gondolná, vele soha nem történhet meg, hogy áldozattá váljon... Jász-Nagykun-Szolnok megyében élek, a Jászságban. Eddig azt hittem, felénk még nem annyira jellemző a cigánybűnözés, de sajnos hozzá kell szoknunk! Most csak két történetet emelnék ki:
|
Fidesz támogatás egy pszichiátriai beteg intézményvezetőnek?A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Juhar utcai intézményvezetőjét a napokban gyanúsították meg az intézményben nevelt gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt. A fideszes fenntartó által kitartóan támogatott Intézményvezetőről szóló TV2 Mokka c. adása láttán egy korábbi ismerőse a baon.hu oldalon részletes tájékoztatást adott az érintett előéletéről (az eleki FIDELITAS 2000 évbeni megalakítása, valamint további "érdekes" politikai kapcsolatáról) is. Az igazgatónő - akit a fenntartó a terhére rótt bűncselekmények ellenére sem mozdított el - mindig is "bebetonozottságát" hangoztatta, amely kijelentéseire a http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/gyanusitott-az-igazgatono-a-duhongo-szoba-ugyeben-329368 oldalon "viola60" nicknéven hozzászóló által előadottak magyarázatul szolgálnak.
|
Indexen a Barikád újságEgy fontos állami intézmény recepcióján dolgozom. Mivel nem félpercenként érkeznek ide ügyfelek, így a holtidőben (amely akár öt-tíz perc is lehet) tájékozódni próbálok a különféle sajtótermékekből. Így a számtalan napilap mellett a hetilapokat is átböngészem. Tegnap épp a Barikád magazint olvastam. Kíváncsi voltam, hogy miközben én holtfáradtan érek haza egy szem munkahelyemről és otthon még családomnak is szüksége van rám, egyes politikusok hogyan tudnak akár négy-öt pozíciót is betölteni teljes odaadással... De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy néhány óra múlva hívatott a főnököm.
|
Még mindig nem számít cigánybűnözésnek?Múlt héten, péntekről szombatra virradó hajnali 2 órakor az éjszakai buszon elkábította egy nagydarab roma származású ember a barátomat és elvették a pénztárcáját és a telefonját... Senki nem szólt rá az emberre, hogy ne lopd már ki a szemét a másik embernek, és a sofőrnek sem szólt senki, hogy elkábították, és hogy mi történik egyáltalán. Majd amikor feleszmélt, már csak azt látta, hogy szállnak le a dolgaival. Leszállt ő is, próbált utána menni, de sajnos nyoma veszett „a rablónak”.
|
ESEMÉNYNAPTÁR